Bemutatkozás

Paulus Térképszerkesztő IrodaA Paulus Térképszerkesztő Iroda 1990 márciusában lett bejegyezve a Pest megyei cégbíróságon. Két alapító tagja Bába Imre és Vizi Péter. A 90-es évek elejére jellemző konyha asztalról induló vállalkozás néhány év múlva önálló irodával és több munkatárssal rendelkezett. A kezdeti lendületet, megtörte ugyan a technológiaváltás, az analóg, maszkolós, fotóeljárásról áttérni a számítógépes feldolgozásra, nem kevés erőfeszítést igényeltek, különösen annak fényében, hogy a '90-es évek közepén sem a hardverek, sem a szoftverek nem   voltak még alkalmasak a térképgyártásra. A megfelelő technikai háttér néhány év múlva jelent meg. 1993 és 1998 között Budapesten, Csillaghegyen a Ráby Mátyás utcában dolgoztunk, majd 1998 és 2007 között Szentendrén a Duna Korzón, Jelenleg Szentendrén a Péter Pál utcában.

 

1993-ben kiadott Fertő térképpel jelöltük ki azt az utat, amit azóta is követünk, hogy térképeink a topográfiai információkon kívül, plusz grafikai élményt is adjon. A 90-es években még város térképeket is készítettünk, azonban ezt a területet felhagytuk. A számunkra sokkal ígéretesebb turisztika és szabadidős tevékenységek felé fordultunk. Ennek jegyében készült el a vízisport térkép sorozatunk (Bodrog, Dráva, Duna, Rába, Tisza) és a Magyarország nemzeti parkjainak térképsorozata.

 

A természetvédelemhez kapcsolódik még a Natura 2000-es területeket bemutató Magyarország és Szlovákia térképünk. 2001-ben korábbi szlovákiai partnerünkkel könyvkiadásba is belefogtunk - Geobook . 2002 végén a két tevékenységet szétválasztottuk. Bába Imre a Paulus-t, mint térképészeti céget vitte tovább, Vizi Péter pedig a könyvkiadást a Geobook-kal.